Egyik este fáradtan hazatérve felnyitottam egy palackot Dúzsi Tamás 2011-es szegszárdi (sic!) roséjából. Néhány perccel előtte még zuhogott az eső, de amint csendesedett az ég, kinyitottam az ajtót, és hamar a nyitott folyosón találtam magam. Bentről döngettem Pachelbelt a hifin. Friss levegő, könnyed-szénsavas rosé a számban, kellemes zene a fülemben. Ekkor már tudtam: lehet, hogy néhány perce még vihar volt, a friss levegő, a rosé és a zene már tagadhatatlanul tavaszt jelent. És igen, az udvaron is harsány, élénk zöld levelek pompáztak, amint a szomszéd felkapcsolta a lépcsőházi világítást.
Pachelbelt (1653-1706) Johann Sebastian egyik előfutárának tartják. A (Ddúr) Canon eredteileg három hegedűre és continuóra készült. A vonósok lényegében ugyanazt a zenei motívumot variálják. Ma már sok változata ismert. (Hogy egy kicsit tabudöntögetők legyünk, az eredeti verzió mellett álljon gey koreai hip-hop variáns is!
A roséból töltöttem még egyszer. A zenét legalább ötször újraindítottam. Hogy miért nem haszáltam inkább a kézenfekvő replay-funkciót, magam se tudom. Talán a tavasz vette el az eszem...
Mire elálmosodtam, a felhők is átadták a helyet a csillagos égboltnak.
